Balaton Sound – a PDJ.hu támad!
Heineken Balaton Sound – szinte elég csak a kezdőbetűket kiejteni: ‘bées’ és 10 emberből kilenc és fél tudja, miről van szó. A kérdés az, hogy miként támad a PDJ.hu? Hát kérem szépen, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a szervezők – szerintem – Európa top 3-as line-upját rakták össze, ami egyébként is felkeltette a figyelmünket, ám minket a fellépők technikái érdekelnek a leginkább…
Sok olyan név szerepel, akikről tudjuk, hogy producerként már ezerszer bizonyítottak és DJ-ként is remekül megállják a helyüket, ám a legtöbben még mindig ‘csak’ a hagyományos eszközökkel állnak a tömegek elé. A PDJ.hu NEM erre a fellépőkre megy rá, hanem azokra leginkább, akik LIVE szinten tudják mindazt hozni, amit mások CD-re karcolnak ki. Félreértés ne essék, ezzel nem degradálni szeretnénk a bakelites vagy CD-s előadókat, hanem inkább kiemelni azokat, akik élőben is igazi producer/DJ-művészek.
Olvasóink közt is többen vannak – biztosra vesszük – akik szintén űzik a LIVE ACT bizonyos részeit vagy akár az egészet és Ők pontosan tudják, hogy egy ilyen előadásnál sokkal nagyobb odafigyelés kell, sokkal nagyobb precizitás és maximalizmus. Az előadók közül találtunk jó néhányat, akik hozzák ezt a szintet és őket fogjuk mikrofon-, valamint kamera-végre kapni. Sokuk ügynökségével már tudtunk kontaktálni és kérdéseinkre, minthogy: ‘Készíthetünk-e vele a BS-on interjút az előadásán felhasznált eszközökről?’ az jött válaszként, hogy ‘Természetesen találunk időpontot, de miért fontos ez? Talán le akarjátok másolni?’. Erre rendre tudtuk azt a választ adni, hogy ‘Az ügynökség művésze egyszeri és megismételhetetlen. Figyelembe véve, hogy minden eszközt 1000-féle módon lehet használni, biztosra vesszük, hogy csak egy metódust szeretnénk kérni, aztán mindenki maga döntse el olvasóink között, hogy használja-e vagy sem.’ És láss csodát, az ügynökségek nagy része hasonló választ adott, mint: ‘That’s correct! Deal!’ – szóval Hölgyek és Urak, egy röpke lista következik, tessék figyelni!
Magyar előadók: Neo, Bernáth/y Zsiga, Compact Disco
Külföldi előadók: Calvin Harris, Avicii, Paul Kalkbrenner, Booka Shade, Dubfire, Maceo Plex.
A videók pedig… hogy nagyjából mire számítsatok:


