Mai cikkünk rendhagyó módon Jean-Michel Jarre kedvenc szintetizátorairól fog szólni. Szerintem Jean Michel Jarre neve mindenki számára ismerős akár elektronikus zenész akár nem. Bár sok stílusnak és zenekarnak köszönhetjük, hogy a mai elektronikus zene közkedvelt lett. Az igazi áttörést mégis csak Jean Michel Jarre-nak köszönhetjük, akit modern szintetizálás és elektronikus zene atyjaként is szoktak emlegetni.

Bár korai úttörőnek számít Wendy Carlos, Mort Garson is, akik szintetizátorokkal szintén nagy lemezeket készítettek, mégis munkásságuk csak szerény újdonságnak tűnhet a francia szintetizátor mágus mellett. Jarre egy teljesen új ösvényt taposott ki magának. A komponálásnak egy teljesen új módját szabadította rá a világra, még pedig a pop anyagok kizárólagos szintetizátoron való megalkotását.  Több mint 80 millió eladott albuma valamint négy évtizedes tapasztalata is bizonyítja, hogy meghatározó szerepe volt a mai modern elektronikus zenében.  Nem csak, hogy előhozta az oszcillátorok fogalmát a misztikumból, de a jövő zene kedvelői is elő szeretettel imitálták a hangzását valamint hasonló hangzásokkal próbálták utánozni a mesternek tartott francia úttörőt (több-kevesebb sikerrel hozzáteszem). Az első kolleborációától kezdve, amit Patrick Juvet-tel és Christophe-al követett el, egészen a szintetizátor solo albumáig, mint például az Oxigen és az Equinoxe a siker, mint olyan végig megfigyelhető volt a munkásságában. Arról nem is beszélve, hogy nem egy-két híres kortárs zeneszerző is előszeretettel dolgozta fel műveit. Megnevezve csak néhányat a sok közül Sébastien Tellier, Oneohtrix Point Never, Emeralds, és a Daft Punk.

Jarre egy díványon ülve megosztotta a legkedveltebb szintetizátorait a nagyközönséggel. Ezeket a szintetizátorokat foglaljuk most nektek össze, amiknek nagy része manapság már egyáltalán nem kapható.

E.M.S VCS 3 (1969)

Jarre legelső szintetizátora. Európa válasza az amerikai Moog-ra: Mini vs Caillac. A háború utáni technológiafejlesztések vezettek minket a mai, ismert európai hangzáshoz, ami nagyban különbözik az Amerikaitól. A VCS3 volt az első igazi szintetizátor, amit moduláris kutatásoknak/fejlesztéseknek köszönhettünk. Jarre nagyon sok időt eltöltött ezzel a szintetizátorral, többek között fejlesztője is volt valamint olyan nagy zenékben is felhasználta a hangzását, mint a legendás Oxygene és az Equinoxe. Valamint Jarre első nagyszabású projektjébe is viszont hallhatjuk a Desert Palace-ba, amit Párizsi Operának készített. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy kiváló szintetizátorról van szó, hogy Jarre 40 év után is előszeretettel használja a színpadon. Elég meredek, hogy ez a technológia a mai napig megállja a helyét. „ Amikor elkezdtem használni ez volt az elsődleges hangszerem a Farfisa orgonával és két Revox recorder-rel egyetemben.” Pink Floyd ekkortájt vásárolta meg ugyanezt a szintetizátor típust. Ahogy kiismerte elkezdte integrálni zenéibe ezt az úgynevezett elektronikusabb szintetizátor stílust is, valamint másodlagos hangszerként is felhasználta több Rock kompozíciójában.

ARP 2600 (1971)

Ez az amerikai szintetizátor nagyon gyorsan a legjobb moduláris szintetizátorrá vált a szintetizátor piacon. Abban különbözött a Moog-októl, hogy ebben már voltak preset (előre letárolt) hangok. „Amikor az ARP 2600-ra váltottunk először vált lehetővé, hogy presetek között gyorsan váltogatva szinte azonnal hangszín váltsunk. Sokkal olcsóbb volt, mint maga a Moog, viszont nagyobb helyet igényelt, ami ugyan nem volt túl előnyös színpadon de ezt a hiányosságát pótolta az extrém gazdag hangja” Ezt  szintit szintén sokat használta az Oxigen és Equinox albumoknál. Az ARP olyan volt, mint Stradivarius vagy Steinway az elektronikus zenének. Két mesterember készítette és  fejlesztette, akiket ha szintbe kellene hozni más híres feltalálókkal, akkor azt lehetne mondani olyanok voltak mint anno a Lutheránusok akik feltalálták a hegedűt, zongorát illetve szinte az összes akusztikus hangszert.

Érdekes tény: az összes ebből kifejlődött elektronikus hangszer többé-kevésbé eltűnt a 80-as évek elejére az új DX7-es megérkezésével. Vagy más szavakkal ezek a szintetizátorok eltűntek abban a pillanatban, amikor a japánok befészkelték magukat az európai piacokra a sokkal agresszívabb reklám hadjáratukkal és vízióikkal. Manapság, úgy ahogy a zongora és szaxofon az ARP is klasszikus zenei eszköznek számít, viszont ezekből a zongorát még mindig igen sokszor használnak az elektronikus zenében 2 évszázaddal később is. A mostani trend a régi szintetizátorok használatára olyan mintha egy Les Paul 58-as vagy egy fender 52-es odaadnál egy gitáros kezébe, aki addig  a pontig csak Ibanze vagy régi japán replikákon játszott.

A 90-es évek elején a teljes techno szcénát megfertőzték a pluginek és a hangszerek emulációi. Ezek az újfajta eszközök az analóg hangszerek nem éppen meggyőző digitális változatai voltak. Jarre véleménye az analog vs digitálsi emulációkról: „Ez nem arról szól, hogy én most az analógot vagy digitálist kedvelem. Szerintem a két világ teljesen jól ki tudja egymást egészíteni. Ezt több elkészült művem is bizonyítja. Viszont van egy pont, amikor el kell ismernünk, hogy ezek nem ugyanazok a dolgok. Nem hasonlíthatunk össze egy 4500 euros ARP-ot egy 50 euros pluginnal. A lényeg az, hogy testünk izmokból és csontokból áll és nagyon fontos, hogy legyen kapcsolatunk a hangszerünkkel fizikailag is.

ARP 2500 (1969)

Az ARP 2600 nagy testvére azzal a céllal hozták létre, hogy felvegye e versenyt a Moog modular-ral. Townshend of The Who alkotója volt az első zenész, aki Európában használatba vehette ezt a készüléket. Az ARP 2500 a hatalmas megjelenésével nem csak méreteiben volt kimagasló hanem „Baba O’Reilly” is ezen játszotta a híres szekvenciáját amiből a később híressé vált The Who hang is kifejlődött. Ez egy elektronikus hang volt. ami nem gitárból jött.

FAIRLIGHT CMI (1979)

A Fairlight volt az első olyan hangszere Jear-nak amit külön oktatással kellett elsajátítania a GRM iskolában Pier Schaeffertől. Elektroakusztikus zene vagy, ahogy később ismerté vált a „samplering” erre a technológiára épül maga az eszköz.

A Fairligt-tal bármilyen hangot lehetet minta vételezni (természetes, urban és házi hangokat egyaránt) ami új dimenziókat nyitott meg Jarre előtt. Ez hangszer már tudott lo-fi hangokat és rengeteg bájjal és melegséggel rendelkezett. A Fairlight azért is volt különösen közkedvelt a szinti mágus szemében, mert olyan gondolkodásmódra ösztönözte a zeneszéket, ahogy azt Jarre eredetileg is kigondolta. Átvezetve a Fairlighton az egyes hangokat teljesen új megvilágításba kerültek az egyes hangok hangzások. Bármit lehetett vele modulálni. Mi sem bizonyítja jobban az eszköz képességeit minthogy Jarre például az Eskimo című számot mintavételezte majd annak egyes részeit újra gondolva beleintegrálta a Zoolook című számába. Peter Gabriel volt nagyon ráállva arra, hogy más számokból kiexportált hangok felhasználásával új szintetizátor hangokat hozzon létre és építsen bele olyan számokba, amikbe inkább rock és pop elemek domináltak.  Talán ez volt az első lépcsőfoka a samplering-nek, ami később az egész dj kultúra egyes részeit meghatározta. Ami mosolyra ad okot az-az hogy a felvett hangokat olyan nagy lemezekre lehetett csak lementeni, amik manapság egy-egy magazin méretével vetekednek és mindössze 20 ilyen hang fért el egy ekkora kazettán. Manapság egy USB-re 10 ezer hangot is könnyedén lementhetünk. Viszont ezek a hibái tették rendkívüli költeménnyé.

Roland JD-800 (1991)

Ez volt a DX7-es filozófiáját követő szintetizátor. Ez az újfajta japán megközelítés teljesen tönkre tette az amerikai szintetizátor gyártókat. Jarre azért rakta a listájába, mert ez volt az első polifonikus japán szintetizátora, aminek tudása vetekedett a többi már megvételre került szintetizátorával. Amit Jarre különösen utált a DX7-esben hogy csak az akusztikus hangszereket próbálta imitálni. A JD-800-al képes lehettél modulálni hangokat akárcsak az ARP vagy Moog szintetizátorok esetében, viszont a japán gyártók valahogy kiforrottabb hangzással tudtak előállni akkoriban. Jarre többek között a Chronology és a Revolution című albumaiban használta előszeretettel. Ezek az albumok mérföldköveknek tekinthetők Jarre életében, mert itt még analóg módón írta a zenéit viszont már nyitott az digitális zenélés felé is.

MEMORY MOOG (1982)

Az első analóg polifonikus szintetizátor. Eddig a napig a moduláris szintetizátorok, mint a VCS3 és az ARP mind-mind monofónikusak voltak. Hogyha polifonikus hangot szerettél volna, akkor 4 különböző szintetizátoron kellett játszanod egyszerre. A Memorymooggal minden megváltozott nem kellett úgy írnia zenéket, mint a hegedű kvartetteket mert, most már akkordokat is létre lehetett hozni. Sőt az új moog képes volt a preseteket eltárolni és nem kellett minden egyes beállítást papírra leírni.

RMI Keyboard Computer (1974)

Ezt a hangszert a 70-es években kreálták, amikor is a digitális megjelenésének köszönhetően forradalminak számított, mert ekkortájt még mindent analóg módon komponáltak. A 70-es években a digitális szintetizátoroknak egyáltalán nem volt helye a zenékben. Nem csak ezért volt különleges ez a szintetizátor, hanem azért is, mert ez egy új típusú szintetizálási módra épült. Az additív szintetizálásra. Az analóg szintetizátorok ekkor még kizárólag csak a szubtraktív típusú szintetizálást követték.   Egyszerűen magyarázva az additív szintetizálás úgy működött hogy a meglévő frekvenciákhoz lehetett hozzáadni újabb és újabb frekvenciákat ugyanúgy mint régen az orgonákhoz a pedálokat hozzáadhattál 32-öt 16-ot 8-at és négyet amik valójában a különböző oktávokat hivatottak szimulálni. Ezt a technikát a Jarre a Deserted Palace című albumból az Oxygen 5-ben használta előszeretett, ahol a teljes szekvenciát az RMI adta. Teljesen más hangokat tudott kreálni, mint amit eddig hallani lehetett akkoriban. Érdekessége a dolognak hogy Tron című film zenéjét is ezzel a szintetizátorral készítették.

Teenage Engineering OP-1 (2011)

Nem is olyan régen 1 évvel ezelőtt adták ki az OP-1-et, amit svédek fejlesztettek ki. Ez a szintetizátor egyáltalán nem hasonlít egy megszokott szintetizátorra. Kicsi inkább gyerekjátéknak tűnhet mintsem egy komolyabb eszköznek. A belseje viszont nagyon komoly dolgokat rejt és hiszitek vagy sem katonai technológiával készültek. 100%-osan digitális viszont szállíthatóság tekintetében nincsen párja abszolút kompakt könnyen elfér egy oldaltáskába is. Jarre bevallása szerint nagyon rég volt ennyire lelkes egy új technológia láttán. Jarre úgy gondolja, hogy a szintetizátorgyártók manapság egy fontos dolgot elfelejtenek a humort. Emlékezzünk vissza csak arra, hogy Moog-ot az ARP-ot majdhogynem örült elmével megáldott emberek tervezték, mivel teljesen értelmetlen financiális szempontból kiszámíthatatlan technológiákat alkottak. Jarre többek között azért választotta ezt a szintit a kedvencei közé, mert szerinte teljesen mindegy mikor fejlesztenek ki egy eszközt, vannak szintetizátorok, amik egyszerűen elnyűhetetlenek. Biztosak lehetünk benne, hogy Jarre 50 év után is előszeretettel használja majd.

MELLOTRON (1963)

Egy újabb szintetizátor az elektroakusztikus időkből. Ez volt az egyik sampler hangszer még a Fairlight előtti időkből. Mi volt érdeke a Mellotronba? A 60-as években még egyáltalán nem volt napirenden a mintavételezés, mint tudomány. Ekkor olyan kérdések foglalkozták zenészeket, hogy hogyan lehet akkordokat kitekerni egy-egy szintetizátorból. Ezt az eljárást akkoriban úgy lehetet kivitelezni, hogy felvették a kórust egy magnószalagra utána csatlakoztatták az összes olyan magnó szalagot, ami legalább 7 másodpercnyi anyagot tartalmazott majd ezeket betöltötték a szintetizátorba. Végül ezek adták a zongora egyes hangjainak a mását. Így rengeteg féle hangot létre lehetett hozni. A Mellotron olyan volt, mint amikor a 30-as évek néma filmjei mögött hallgatnánk egy nyafogós igen jellegzetes zongorát, amit később előszeretettel használtak az olyan nagy nevek mint a Beatles, Moody Blues és a Procol Harum. Valójában a pop és rock műfajok a 60-s években sokat használták ezt a hangszert, azzal a céllal hogy kórus hangokat felruházzák egyfajta retro érzéssel.