Able10 – Tíz éves az Ableton

able10
Az idén tízéves Ableton most tíz, eddig kiadatlan livepack-kal lep meg minket olyan nevek kezei alól, mint Adam Freeland, Apparat, Swayzak vagy Acid Pauli.

Tíz év és nyolc verzió megünneplése nem könnyű feladat, de az Abletonnak úgy tűnik, sikerül: ha már legalább 8.0.9.-es Live-val rendelkezünk, nyugodtan alápöccinthejük az alábbi 10 produceri livepackot, amiket ingyen tölthetünk le a cég oldaláról.

…ha meg még nem, upgrade-elhetünk rá, mert az Able10 akciók keretében most rendkívül jutányos áron (átlag 20% kedvezménnyel) szerezhetjük be hőn áhított szoftverünket, ingyen upgrade-elhetünk néhány verzióra, sőt, a Live LE mellett (amiből végre szintén kijött a 8-as verzió) most egy új, Live Intro nevű, butított verziót is megkaparinthatunk, igaz, ez leginkább a kezdőknek ajánlott a néhány jelentős megkötés miatt.
(A livepackok működnek a buta változatokon is, de a mentés gombra kattintva morogni kezdenek és habzik majd a szájuk – hiába, a jó kutya is bevadul néha.)

Ha ez még nem lenne elég, november 23-án kerül a boltok polcaira a Max for Live eszközprogramozó szoftver, nemsokára pedig az is kiderül, mit alkottak a srácok a Serato csapatával közösen.
Úgy tűnik, kellemes évvégének nézünk elébe.

Zenit

Comments
6 komment ehhez: “Able10 – Tíz éves az Ableton”
  1. Thomas Bernard szerint:

    … az is megjegyzendő, hogy itthon az ableton.hu túl van már a 3. éves működésén is :D

  2. samirlhu szerint:

    Most ez a Seratos téma a mixeléshez van, a max for live meg a gyári instrumentek állításának kibővítése? vagy hülyén értelmeztem?:D

  3. Thomas Bernard szerint:

    A MAX for Live leginkább SAJÁT VST-szerű dolgok elkészítéséhez járul hozzá.
    A Serato pedig 2010 februárjában fog nagyot dobni az Abletonnal… Talán Time-Code vezérlés Live-hoz? :)
    Bele se merek gondolni :)

  4. A Live(2) az előzetes infók szerint kb. annyi, hogy a bewarpolt fájlokat tudod exportálni a Seratoba, így könnyebb lesz a beatmatching.
    …vagy NEM.

    Mindenesetre a következő videón nagyjából erről van szó:

    Akárhogy is, szerintem a timecode marad a Seratonál, ahogy van.
    Egyébként sem lenne túl sok értelme, mert a Live-ot nem feltétlen 2 deckre találták ki (igaz, 4 lemezjátszóval/cédével/2vinyl-2cd kombóval már lehetne durrantani), ezt a warpolt zenék Seratoba exportálását csak az nem csinálta eddig, aki nem akarta.

    A Max for Live-hoz viszont néhány fejlesztő már csinált olyan szoftvereket, amiktől leesett az állam (néhány fórumon találni videókat róluk).

  5. samirlhu szerint:

    Hmm vágom.. és ez a MAX for Live kijött már? Sajna nincs most időm folyamatosan követni az ableton evolucíóját :D

  6. samirlhu szerint:

    Jah elolvastam bocs Nov 23 :D Okés

Kommentelj!

Előbb jelentkezz be , hogy hozzászólhass.